Rövid beszámoló a tegnapi eseményekről:
Rovó Józsi elmondta, hogy a Gold üzemeltetői részéről több kritika is elhangzott. Egyfelől a bérletesek befizetésével kapcsolatban, másfelől a játékosok viselkedése terén, - sok a trágár beszólás, nem oda való viselkedés, stb.
Mindenesetre az anyagiak vonatkozásában Rovó Józsi többszöri tárgyalás után végül lefaragta a tarthatatlan havi 500e Ft-ot 300e-re, továbbá megígérte az asztalok fűtéskorszerűsítését és hogy továbbra is fizetjük az asztalok óradíját a versenyek alatt.
Ehhez az összeghez viszont a bérleteseknek kellett nyilatkozni, hogy ki vállalja folyamatosan a 30e Ft-ra emelt havidíjat. Mindenki vállalta, aki eddig fizetett, de mivel nem vagyunk így sem elegen - bár volt eseti felajánlás is, - az összeg kiegészítésre kerül majd az emelt nevezési díjakból.
Így tehát folytatódhatnak a versenyek és a biliárdos élet, ami most szeptemberben még várat magára, hiszen az asztalok felújítása következik. Ehhez kérjük türelmeteket.
Amit még szeretnénk kérni a mindenkitől: próbáljunk meg kultúráltabb keretek között viselkedni az asztalok mellett, tiszeletben tartva a játékot és egymást egyaránt.